Élet a fronton
Traski Viktor, kárpátaljai magyar matematikus, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán‒Magyar Oktatási-Tudományos Intézete Fizika és Matematika Tanszékének docense, dékánhelyettes, az MTA külső tagja, aki immár másfél éve a katedrát az ukrán 128-as hegyi rohamdandárban való önkéntes frontszolgálatra cserélte, több hivatalos ügyben a napokban Budapesten járt. Többek között végre átvehette a bő egy évvel ezelőtt részére odaítélt MTA Arany János Fiatal Kutatói Díját is. Az utazáshoz a seregtől kapott szabadságát használta el, melyre családja, szintén az egyetemen matematikát oktató felesége Natália és két tündéri kisfia is elkísérte.
A Kárpátaljai Sárkányellátó alapítói, Trautmann Balázs, Oláh Mihály és Kerekes-Nagy Gáspár egy jó hangulatú ebéden vendégül látták Viktort családostul a Városligetben. Velem kiegészülve, hogy egy olyan interjút készíthessünk velük, ahol női szempontból érdekes kérdések is elhangoznak, ne csak mindig a katonai részletek, műszaki kérdések meg egyéb férfias dolgok.
Viktor feleségével foglaltuk keretbe az interjút, a legelső és legutolsó kérdést is neki tettük fel.
Bodnár Ágnes (BÁ): — Mik azok az ételek, amikor készítesz neki, amivel kényezteted, amikor Viktor hazatér szabadságra?
Natália: — Nincs különösebben ilyen, én szoktam kérdezni, de ő mindent megeszik.
Viktor: — Nem vagyok válogatós, tényleg mindent megeszek. Hát, talán a leves, a levesek. Az hiányzik nekem kint, azt kérem, hogy legyen mindennap valami leves, amikor otthon vagyok.
BÁ: — A lövészárokban, illetve ahol terepen vagytok, hogy történik az étkeztetés?
Viktor: — Most van olyan lehetőség, hogy berendezkedjen a szakács. Ahhoz hogy egy szakács el tudjon minket látni, külön autó kell velünk jöjjön, borzalmasan sok cucca van. Nekem van egy hátizsákom meg egy jó nagy táskám, belefér a matracom, meg a ruhám is és ezt 15 perc alatt össze tudom kapni magamra meg a mellényemet, az AK-mat (KNG: gépkarabélyomat) a hátamra és kész elindultam. Most egy szakács meg 3 órán keresztül kell összekapargassa a cuccát, erre nem mindig van lehetőség. Amikor van rá idő, tudjuk hogy hosszabb ideig leszünk itt és van is hely berendezkedni, akkor jön a szakács is és akkor ő főz. Napi háromszor tud ételt készíteni. Emiatt kezd is a zsír ránk rakódni. Ezzel vigyázni kell, mert ha gyorsan kell mozogni, a túlsúly akadályoz. Amikor nincs ilyen lehetőség, akkor napi egyszer forró kaját hoznak, a többi meg ilyen szárazellátmány.
Oláh Mihály (OM): — Az MRE (Meal, Ready-to-Eat) az játszik, mint az amerikaiaknál? Ilyen előrecsomagolt ételek.
Viktor: — Igen, az van, de kiderült, hogy az ukrán az sokkal jobb, mint a külföldi. Ettünk már olaszt, britet, kanadait, amerikait, mármint USA és ukránt, kétfélét. A legújabb ukrán az borzasztó, azt nem lehet megenni. Jó, én mondjuk megeszem, de én mindent megeszek. De vannak fiúk, akik szerint nem lehet megenni. Na, az ezt megelőző ukrán csomag, az nagyon finom volt. Az olyan, hogy be van minden csomagolva szépen, van benne minden, még méz is meg lekváros dolgok, nagyon finom.
Mindenki az olaszra tippelt, hogy az lesz a legjobb, mert van benne féldeci. (nevet) De megkóstolták és borzasztó.
BÁ: — Nem citromízű volt, esetleg limoncello?
Kerekes-Nagy Gáspár (KNG): — Vagy grappa?
Viktor: — Én nem tudom, milyen ital, én meg sem kóstoltam.
BÁ: — Amikor a lövészárokban vagytok és valamire szükséged lenne, van-e lehetőség bemenni egy közeli településre vagy valaki ezeket a dolgokat beszerzi a katonáknak egy lista szerint? Pl. cigaretta, WC-papír.
Viktor: — Ilyen hogy én most kiugrok és elmentem, ilyen nincs. De mindig megy valaki, mert egyik nap az egyik utazik, aztán a másik valamerre és akkor lista szerint ő elhozza magának és a többieknek. Én nem cigizek, én jól állok, szóval ezzel nincsen gondom, a többieknek az szokott a legfontosabb lenni. Étellel is jól állunk, az van bőven, az önkéntesektől édességet is kapunk, borzasztó mennyiségben.
BÁ: — Mi is küldtünk!
KNG: — Igen, most vasárnap is ment ki a szállítmánnyal édesség.
Viktor: — Igen, ha úgy jön közösen, akkor azt el is osztják, de ha nekem jön valami, akkor elgondolkodom, hogy akkor ezt most nem adnám oda másnak, mert holnap ez jó lesz (nevet). De azért oda kell adni. Mert a másik is ad és akkor együtt megkóstoljuk.
BÁ: — Amikor egy katona elmegy szabadságra, akkor ki vigyáz a holmijára? A hátizsákod, nagy táska, fegyver hol marad?
Viktor: — A fegyvert leadom, azt elveszik, lepecsételik. A táskáim ottmaradnak a fiúknál. Ez meg van beszélve így, hogy ha ők mennek szabadságra, akkor ők hagyják ott a táskát, ha én, akkor ők vigyáznak az enyémre. Ez így megy.
BÁ: — Milyen a tisztálkodási lehetőség? Sok képet, videót láttunk ilyen felszerelt teherautókról, konténerekről, amikben van zuhanyzó, mosógép, még szaunakabin is, ilyenetek van?
Viktor: — Igen, ilyen nálunk is van. De hogy értsétek az úgy van, hogy mi valahol itt vagyunk, és ez egy mittudomén 25–30 km-re van, mármint az ilyen nagyon felszerelt, hogy van mosógép is. Oda kiutazni még nyáron is, nem kifizetődő és nagyon veszélyes is, mondjuk így. Mert a legjobb ott, ha nem nagyon mozogsz. Az utakat átlövik. Nyáron mi ezt helyben megpróbáljuk megoldani. Például ilyen turisztikai tusolókkal vagy hogyishívják, ilyen zacskós felakaszthatóak. Ezzel elég jól el vagyunk látva. Vagy például ha egy faluban vagyunk, akkor valamelyik háztól kapunk egy nagy bödönt vagy ilyesmi és akkor abban megoldjuk. Nyáron ez egyszerűbb. Télen gond van. Akkor kiutazunk oda 25 kilométerre, de csak hetente egyszer, a hét többi napján meg megoldjuk nedves papírzsepikkel.
KNG: — A régi szovjet doktrína szerint a tüzérség a háború istene. Ez most hogy van? Mert Magyarországon azon a néhány száz emberen kívül, akik jártak Afganisztánban mondjuk, azok nem értik, nem látták, nincs tapasztalatuk.
Viktor: — Elmesélem, de előbb elmondanám, hogy vannak sokan, akiket most külföldön kiképeztek modern módszerekkel, ők sem nagyon értik, amíg nincs ott a terepen tapasztalatuk. És akik most jöttek a hadseregbe és nincs tapasztalatuk, azok sem értik persze.
Van egy szovjet norma, hogy mennyi lövedék szükséges egy zvodnij opornij punkt (KNG: rajszintű ellenállási pont) belövéséhez, ami mondjuk 200x150 méter terület. Ahhoz, hogy egy ilyet elnyomjunk, a norma szerint 270 lövedék szükséges. Mi most 10-szer kevesebbet kapunk hozzá, mint a szovjet norma volt.
Trautmann Balázs (TB): — A lőszerhiány az oka, hogy kevesebb jut? Takarékosság?
Viktor: — Egyrészt a parancsnokok jól csinálják, hogy inkább takarékosak. Hiszen az aki lő, annak mindegy, de arra is gondolni kell, mi lesz holnap. De hát már pontosabbak is vagyunk, mint régen. És utána elemezzük, mi történt.
BÁ: — Én azért maradnék a hétköznapi témáknál, mert ezeket a katonai kérdéseket leírták már sokan sok helyen. A mindennapjaitokról viszont kevesebbet tudunk. Például, hogy mire kell költeni egy katonának a saját pénzéből?
Viktor: — Ha minden jól működik, semmire.
BÁ: — A katona ugye megkapja a zsoldot vagy hogy hívják pontosan? És a teroboronásoknál (BÁ: területvédelmisek) például hogy hívják?
Viktor: — Illetmény.
BÁ: — És ha nem megy jól, mire kell költeni?
Viktor: — Két rész van, nevezzük nyugodtan fizetésnek meg van a bojovij (KNG: harci pótlék). Ki van jelölve, hogy a fronttól hány km-en belül végzed a feladatod, akkor jár, akkor van bónusz. Napra lebontva. Tehát ha csak akár egy napot voltál azon a zónán belül, akkor egy napi bónusz jár. Kajára nem kell költeni, kaja van elég és rendes. De például a tejtermék, abból kevés van és nekem hiányzik ezért arra költök. Heti 600 griveny (kb. 6000 Ft) körül költök tejtermékre.
KNG: — Gondolom a frontvonal mögött a helyiektől is lehet tejterméket venni.
Viktor: — Helyiektől ha olyan helyen vagyunk, ahol vannak helyiek és megoldható, akkor igen. Ha nincsenek vagy nem megoldható, akkor csak a fiúk, akik mennek valamiért messzebb, akkor nagyobb városokból hoznak.
BÁ: — A frontvonal mellett vagy mögött mennyire működőképes a kereskedelmi infrastruktúra? Mármint vannak boltok?
Viktor: — A front mögött 20 kilométerre már minden van. No, az árak az más kérdés. Például amikor korábban Szlovjanszkban voltunk, visszajöttünk a frontról, az ember az sem tudja éppen mennyibe kerül egy kávé vagy egy üdítő. Mentünk, vásároltunk és kész. Karácsony előtt voltunk, bevásároltunk, hogy tudjunk ünnepelni. Aztán újév után át kellett menjünk más helyre, 200 km-re onnan megálltunk egy városban, bementünk egy benzinkútra, megvettük majdnem ugyanazt majdnem feléért olcsóbban. Ráadásul egy benzinkúton, ami általában drágább.
BÁ: — Nincs központi árstop vagy árszabályozás a frontterületekre?
Viktor: — Nincs.
KNG: — Gondolom azért, mert az ottani vállalkozók maguk vállalják azt a veszélyt meg kockázatot, hogy valami ott is becsapódik.
BÁ: — Az orvosi, egészségügyi ellátás hogy működik? Most nem feltétlenül a csatatéri sérülésekre gondolok, mert azt tudom, hogy ellátják. Hanem az alap egészségügyi ellátás hogy működik? Mondjuk szükséged volna szemészre, fogorvosra, azzal mi a helyzet?
Viktor: — Az ilyen panasszal a parancsnoknál jelentkezel. Akkor jön a csapatbéli orvos vagy valamelyik felcser és megnézi, mi a probléma. Ha tudják, kezelik, ha nem, akkor egy transzporttal elvisznek valamelyik közeli kórházba. Egy időben volt egy orvosunk, aki azzal gyógyított, ami a kezébe került, úgyhogy inkább senki nem volt beteg (nevet). Most sokkal jobb orvosunk van, ezért sokkal több betegünk is van (nagyon nevet). Én is voltam például fogorvosnál, kivittek.
BÁ: — Mi a helyzet a postával? A mobiltelefon és email korában nyilván nem a papíralapú levélen van a hangsúly, de csomagot például tudsz-e, szoktál-e kapni a családtól, ez hogy működik?
Viktor: — A csomaggal is az a helyzet, hogy ha valamelyik fiú megy ki vagy a parancsnok, elveszi, elhozza.
BÁ: — Mit szokott küldeni a feleséged?
Viktor: — Én azt szoktam kérni, hogy ne küldjön semmit.
BÁ: — És a gyerekek?
Viktor: — Kérem, hogy ne küldjenek. Mert mint magyaráztam, én nagyon kevés dolgot szoktam vinni magammal, hogy össze lehessen készülni 15 perc alatt. A téli-nyári ruhákat szoktam cserélni, és amikor küldik a másik ruhát, azért mindig belecsempésznek valami meglepetést.
TB: — Hogy álltok téli cuccokkal? Van-e minden? Kell-e valami?
Viktor: — Nekem van, de én spórolós típus vagyok.
TB: — Van-e fagylalt a fronton? Tudtok-e fagyizni ebben a melegben?
Viktor: — Tavaly az első fagyit augusztus végén ettem. Akkor mozogtunk és utána még egyet ettem november végén. A fagyival valóban gondok vannak.
KNG: — Mindig előkerül a magyar sajtóban, hogy a magyar katonák aránya milyen, a 128-asoknál is vagytok többen? Hisz ez egy főleg Kárpátaljáról rekrutálódott csapat.
Viktor: — Ha a tüzérséget nézzük, akkor a 20%-uk kárpátaljai. Ezen belül vannak magyarok is. Nálunk a csapaton belül is volt még egy magyar rajtam kívül, de ő most átkerült a gyalogsághoz, jelenleg én maradtam.
Ha vesszük az egész 128-ast, ott több magyar van. A vezetéknév alapján meg tudnám mondani, hogy valaki magyar, de van akinek magyaros neve van és nem magyarnak tartja magát, vagy éppen ukrán neve van, de magyarnak tartja magát és magyarul beszél. Magyar az, aki magyarnak vallja magát. Mert hát számít, hogy milyen családban nőtt fel, beszéli-e a nyelvet, kivel házasodik, milyen nyelvre tanítja a gyerekeit.
BÁ: — Nekem egy utolsó kérdésem van hozzád, az amit Frodó feltett magának a Gyűrűk ura végén, hogy hogyan kell ilyen történések után majd felvenni újra a régi élet fonalát? Mennyire lesz könnyű?
Viktor: — Egy évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy könnyű. Hogy visszajöttél, vége van és minden könnyű. De most egy kicsit más. Például utaztam haza, felszállok és azt mondja, hogy 12 hrivnya. Ohh, fizetni kell, bumm. Elszoktam tőle. Készpénzt ugyanis nem használunk. Ha vásárolunk, utalunk, kártyáról kártyára átdobjuk a pénzt. A szokásaim mások lettek. Szóval vannak ilyen dolgok, azon kapod magad, hogy idekint máshogy van. Erre majd akkor tudok válaszolni, ha majd visszajövök.
BÁ: — Natáliának tenném fel a legelső után a legutolsó kérdést is. Hogy lehet kezelni az aggódást, az aggodalmat a férjed miatt?
Natália: Hát, az elején borzasztó volt. Azért is, mert nem jöttek vagy lassan jöttek a hírek. Most már eltelt ennyi idő, hogy — hogy is fogalmazzak — az aggódást is megszokja az ember…
BÁ, KNG, OM, TB: Köszönjük az interjút, vigyázzatok magatokra, köszönjük, hogy itt voltatok!
